Start Back Next End
  
17
Egy késõbbi látogatás Hoór Tempis Erzsébetnél (a tolószékben ül), mellette férje Posta Béla,
középen pedig én és a férjem.
A Zeneakadémiára felvettek. Hoór Tempis Erzsébet tanárnõ, akinek korábban debreceni
kötõdése volt, szívesen fogadott tanítványának. Egy ideig még mutogatták a hang-
magasságomat, koloratúr futamaimat. Mikó András, az Operaház fõrendezõje dicsérte a
„szubrett-alkatomat”, de aztán mindennek vége lett. 
A kudarc okai itt is kimutathatók. Egy téli kiránduláson nagyon megfáztam, ami hozzájárult a
fokozatos romláshoz. Erõlködésem miatt sokat fogytam, ami tovább csökkentette az énekléshez
szükséges kondíciót.
Visszagondolva, úgy látom, hogy mindig volt valaki, akinek negatív szerepe hozzájárult a
kudarcaimhoz. Debrecenben a nem nekem való hegedûtanár, majd a Szakiskolában Gulyás
György – aki elõször érdeklõdéssel fordult felém, késõbb már kíméletlenül bánt velem. 
A fõiskolai vizsgán pedig ellenem szavazott Rõsler Endre, a vizsgabizottság tagja és Erdõsné,
a Zeneakadémia kollégiumának igazgatója is. Nem folytathattam a tanulást.
Kudarcaim másik oka zenei és szellemi természetû. Sajnos, késõn kezdtem el zenét tanulni és
akkor sem elegendõ intenzitással. Hajdúszoboszlón az én gyermekkoromban a zongora hiánya, 
a lehetséges hegedû-tanulás, az akkor kezdõdõ szolfézs tanítás, a minimális zeneirodalmi oktatás
és az iskolai kórus nem pótolta azt a zenei mûveltséget, amire szükségem lett volna. 
Previous page Top Next page